Felejtsd el a tankolást!

A villanyrobogók nagyszerűen beválhatnak a zsúfolt és szennyezett levegőjű városokban, és bizonyára sokan elgondolkodnak azon, hogy a közösségi közlekedés helyett ilyen takarékos, csendes, nem mellesleg a növekvő dugókban is fürge járgánnyal ingázzanak.

Az országban futó áramos robogók számát jelenleg nehéz megbecsülni, néhány ezerről lehet szó, s ebben már a különböző rollerek, bringák és egyéb szerkezetek is benne vannak. Ezeddig túlnyomó részt a két-háromszázezerért elérhető, olcsó jószágok jutottak szerephez, tisztán látszik, hogy nő az igény a tartós, erős és legalább 60-80 kilométeres hatótávú robogókra.
Ennek is köszönhető, hogy a Zöld Mobilitás Kft. vezetői elkezdtek szétnézni a kínai villanyrobigyártók kínálatában: vajon melyik gép lenne az, ami itthon is sikert arathat? Az általuk kiszemelt Lvneng ugyan nem nagy cég, hisz az 1999-ben alapított changzhou-i vállalat kötelékében mindössze hétszázan dolgoznak, ennek dacára akár évi egymillió elektromos motort, illetve kerékpárt tudnak gyártani. A cég honlapján elolvashatjuk, hogy többször is kiállítottak az EICMA-n, és ez meg is hozta a gyümölcsét, ugyanis csak tavaly több tízezer motorjuk talált gazdára Nyugat-Európában. Napjainkban tucatnyi robogó szerepel a Lvneng palettáján, közülük – első körben – az S5-öt és az X1-et választotta ki a magyar forgalmazó. Előbbi már meg is érkezett a SportMotor szerkesztőségébe, hogy számot adjon tudásáról.

Ez már nem az a kínai?

A közhiedelemmel ellentétben Kínában is készülnek igazán színvonalas járművek, csak éppen nem sok jut el közülük az öreg kontinensre, és azon belül Magyarországra. Az S5-öt mustrálva, megtapogatva azonnal arra jutunk, hogy még a kényesebb ízlésűek sem kapnak lábrázást tőle, sőt inkább elismerően csettinthetnek a szép vonalú műanyag burkolatok, a kasztni vonalaihoz harmonikusan illeszkedő LED-es lámpák vagy éppen a kormány és annak szerelvényei láttán.

LED-es lámpa világít elöl és hátul, az ülés mögötti keretre gyári dobozt is rendelhetünk, ennek ára – színre fényezve – mindössze 11 990 Ft. A hosszú tengelytávnak köszönhetően nem jellemző az S5-re a robogók bosszantó billegése, bizonytalansága

Kár lenne tagadni, hogy feltűnik néhány hiba is, de csak olyan, ami egy átlagos robogónál is előfordulhat. Ilyen például az ülés gyengécske műanyag zsanérja vagy a hátsó lábtartó, mely csak többszöri próbálkozásra hajlandó a helyére ugrani. Apropó, hátsó lábtartó! Van néhány szerencsés ország, ahol az L1e kategóriába tartozó, azaz segédmotoros kerékpárként nyilvántartott mopeden is ketten utazhatnak, és a Lvneng mindenhová kétszemélyes változatot küld. Egyébként nemcsak a lábtartó, hanem a tekintélyes, közel 180 kilós terhelhetőség, a kéttárcsás (hátul is kétdugattyús!) fékrendszer, a masszív, egyben szép kivitelű futómű és a keményre hangolt rugózás is ideális a kétszemélyes használathoz.

Könnyen fordul a pehelysúlyú, mindössze 64 kilós (!) robogó. Meglepő, hogy a kínai, Chao Yang márkájú, 90/90 R12-es abroncsok milyen jól bírják a kátyúkat és a sportos kanyarvételt

Még mielőtt a menettulajdonságokra rátérnénk, annyit érdemes megjegyezni itt, hogy az 1360 mm-es tengelytávú, 12 colos kerekekkel felvértezett S5-ön a hosszabb lábúak is kényelmesen elférnek, tetejébe az ülés szélességét, illetve szivacsának puhaságát is jól eltalálta a kínai fejlesztőcsapat.

Erős motor, bivaly akksi

Miként a cikk elején említettük, a forgalmazó olyan robogót keresett, ami elnyerheti az igényesebb vásárlók tetszését is. Ehhez azonban nem elég a szemrevaló külső, megbízható technika nélkül esély sincs a sikerre.

Szemrevaló a Bosch agymotorja, mely – az akkuval egyetemben – teljesen gondozásmentes. A forgalmazó két év teljes körű jótállással kínálja portékáit, ráadásul az első két esztendőben semmilyen előírt karbantartásra, időszakos szervizre nem kell bevinni a motort

Nos, az S5-nek nincs miért szégyenkeznie, tudniillik a hátsó kerékben egy 3000 W-os Bosch agymotor dolgozik, míg a 60 V/26 Ah-s Li-Ion akkumulátort a Greenway szállítja. Nem csodálkozunk, ha sokaknak nem mond semmit ez utóbbi név, de elég nagypályások a szakmában, ők gyártják a telepeket többek között az LG-nek, a Teslának és a Samsungnak is. A 3000 wattos motor önmagában kuriózum ebben a szegmensben, az akksi kapcsán pedig megjegyezzük, hogy kivehető, azaz a motorban és attól függetlenül is tölthető, nem utolsó sorban pedig az ülés alatti fakkban kettő is elfér belőle.

A csomagtartó helyén utazik az akksi – ha két telep van bent, akkor a csatlakozó áthelyezésével válthatunk egyikről a másikra. Hazai áramárral számolva egy feltöltés nagyjából 80 forintba kerül, azaz átlagos használatnál durván 1 Ft/km költség adódik. Ez lényegesen alacsonyabb, mint egy benzines robogóé, ahol ugyanez az érték 12-13 Ft/km-re jön ki, és akkor a szervizköltséget még nem is említettük

Fontos tudni, hogy most alapból 31,5 Ah-s egységgel árulják az S5-öst, s ha ebből teszünk be kettőt, a hatótáv elérheti a 130-160 km-t! Az sem rossz, hogy a léghűtéses, 230V-os töltővel nagyjából 6-8 óra alatt újra „csúcsformába” hozhatjuk a teljesen lemerült akkumulátort, így ha két akkut cserélgetünk, egy nyolcórás műszak után azonnal hadra fogható a járgány.

Városban nem sok ellenfele akad

Remek ötlet, hogy kétféle módon indíthatjuk el a Lvnenget: elfordítjuk a kulcsot a „gyújtáskapcsolóban” vagy megnyomjuk a távirányítón elhelyezett, villámos piktogrammal jelzett gombot, és egyszerűen zsebre vágjuk a kulcsot. Az sem megszokott, hogy alapfelszereltség a fizikai lopásgátlóként is működő, a kereket blokkoló riasztó, amit szintén a távirányítóval élesíthetünk.

USB-s töltőről etethetjük a telefonunkat, ami elfér a bal szélen kialakított zsebben. Bár az S5 teljesen némán közlekedik, a gyári hangszóróknak és a Bluetooth-kapcsolatnak köszönhetően bármilyen zenével, hanggal felhívhatjuk magunkra a figyelmet

Amint feléled az okostelefonra emlékeztető, napsütésben kissé nehezen leolvasható LCD-műszeregység, és a jobb kezünknél megbújó „P” gomb nyomva tartásával „menetüzembe” tesszük a motort, indulásra kész az S5. A gázmarkolat tövében megbújó, háromállású forgókapcsolóval állíthatjuk be a gyorsulást és a végsebességet. Egyesben nagyjából 25 km/óráig jutunk, és a gyorsulás sem éppen mellbevágó, kettes és hármas fokozatban egyaránt elérhetjük az óra szerinti 47-52 km/órás végsebességet, ugyanakkor csak hármasban válik igazán dinamikussá a vas.

Általában könnyű leolvasni a negatív szedésű, nagyméretű, de pontos időt nem mutató kijelzőt, viszont déltájban, napos időben nem igazán látszanak a számok. Érdemes megrendelni hozzá a 9990 forintért kínált gyári telefontartót, mivel így a navigálás kérdését is kipipálhatjuk

Városban könnyűszerrel állva hagyjuk az autókat a lámpánál, sőt az ötvenes gépek is csak 15-20 km/óra környékén érnek utol bennünket. Jellemző a kitartására, hogy elnyújtott, 10-15 fokos emelkedőn, szembeszélben, 110 kilós vezetővel is képes tartani a 43-45 km/órát, azaz tisztán látszik, hogy sokkal többre képes, csak az EU-s szabályok miatt korlátozott a végsebessége. Zárt pályára is elvittük, hogy kipróbáljuk, mit tud kétszeméllyel, nagyjából 170 kilós terheléssel. Bizony nem vallott szégyent, így is kellően fürge maradt, és simán gyorsult 40 fölé, bár ez el is várható, hiszen forgalomban, utassal használják a nyugat-európai tulajdonosok. Tegyük hozzá, akkor sem csökken jelentősen a hatótáv, ha tartósan teligázon, teljes terhelésen hasítunk – méréseink alapján így is csak ötven kilométerenként szorul töltésre.

Ha hármasban van az üzemmódváltó, lámpánál alaposan elhúzunk a kocsiktól. Motorfék nincs, így „gázelvételnél” vitorlázik az S5

A cikk elején már említett, masszív futómű és keményebbre hangolt rugózás előnyei nagyobb terhelésnél jelentkeznek, mivel ha átlagos testalkatú ember ül a nyeregben, akkor kissé pattogósan fut. A fékkel összefüggésben megjegyezzük, hatékonysága nagyobb testű robogóknak is dicséretére válna, viszont az első fék elég harapós, emiatt a gyakorlatlan pilótának érdemes megtennie néhány tesztkört az „éles” bevetés előtt.

Széles körben elterjedhet

Nem kérdés, hogy akkor lehet létjogosultsága egy elektromos mopednek Magyarországon, ha az ára versenyképes a benzines robogókkal. Nos, ha szétnézünk a piacon, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy az elismert gyártók portékái egymillió forint körül kaphatóak, míg egy ötvenes Vespa legalább 1,2 milliót kóstál. Következésképpen a 31,5 Ah-s akksival felszerelt Lvneng S5 egymilliós bruttó alapára egyáltalán nem eltúlzott, ráadásul ebben az összegben már a lopásgátló, a Bluetooth-kapcsolat és a beépített hangszóró is benne van.

Közép- és oldaltámasz közül is választhatunk. Ha utóbbit kint felejtenénk, nem reagál a gázmarkolat és figyelmeztető lámpa is felvillan a kijelzőn, hogy elfelejtettünk valamit indulás előtt

Ha ismét elindul az elektromos járművek beszerzését támogató állami program, akkor – a maximális, 55 százalékos hozzájárulást feltételezve – 450 ezerre mérséklődik a tiszta üzemű gép beszerzési költsége. Mindemellett, ha ÁFA-körbe tartozó vállalkozás adja be a pályázatot, még a forgalmi adót is megtakaríthatja, ezáltal alig több mint 350 ezerért egy kitűnő villanyrobi gazdájává válhat. Nem kérdés, hogy erős fegyverzettel indul harcba a Lvneng S5, és egyáltalán nem sajnálnánk, ha elszaporodna a városokban.

Műszaki adatok – Lvneng S5

Teljesítmény (W): 3000 (Bosch agymotor)
Akkumulátor kapacitása (V/Ah): 60/28
Lemerült akkumulátor feltöltési ideje (h): 6-8
Leküzdhető emelkedő meredeksége (%): 25 (250 méter/1 km)
Vízállóság: IP65
Végsebesség (km/h): 45 (elektronikusan korlátozott)
Fékrendszer: Első és hátsó hidraulikus tárcsafék
Méretek (H x Sz x M, mm): 1890 x 720 x 1110
Tengelytáv (mm): 1360
Abroncsok mérete: 90/90 – 12

Forrás: sportmotor.hu

Zöld Mobilitás Kft.

A Zöld Mobilitás Kft. 2020-ban alakult azzal a céllal, hogy megfizethető alternatívát kínáljon az elektromos közlekedés területén.

Elérhetőség

Hétfő-Péntek: 8-16
1037, Budapest Kunigunda útja 60
+36 30 3762646
(+36 30 erobogo)
info@elektromosrobogo.hu